Virágküldés akár kórházban lábadozók számára is

Pár napja egy kedves barátnőmet kórházba szállították, én viszont Németországban dolgozok, ezért bánatomra nem tudtam elmenni hozzá, hogy meglátogassam. Beötlött a virágküldés, mint egy „B” eshetőség, mert ha nem tudom őt személyesen meglátogatni, akkor rendelek neki egy gyönyörű virágcsokrot egy üdvözlőkártyával és így a tudtára adhatom azt, hogy vele vagyok és szorítok neki, hogy a műtét jól sikerüljön. Meg is leltem a kedvenc virágküldő szolgálatomat, beléptem az internetes web áruházukba és pár perc alatt leadtam a virágrendelést, amit rögtön visszaigazoltak és a virágfutár néhány óra után küldte a visszajelzést, hogy a barátnőmnek átadta a csodaszép virágcsokrot. Én roppantul imádom ezt a céget, hisz folyamatosan pompás virágcsokrokat adnak át a megajándékozottnak, így most sem csalódtam bennük. Ami jókora dolog, hogy nem kell virágboltba mennem, simán megrendelem az lakásomból interneten keresztül a gyönyörű virágcsokrokat, így leegyszerűsítve az ajándékozást. Még egy indok, mely mellettük szól, merthogy nem csak virágcsokrot, hanem plüssfigurát vagy csemegekosarat is kérhetek tőlük, és ezeket is kiszállítják röpke határidőn belül. Néhány hónapja egy kolléganőmnek kisfia született ezért ekkor a csokor mellé egy tündéri plüssfigurát is küldtem. Ez esetben is nagyon nagy volt a boldogság és én is eléggé örülök, hogy percek alatt akárkit megajándékozhatok a szeretteim közül egy egyedi virágcsokorral, amit a virágküldésnek köszönhetően szinte azonnal ki is szállítanak! Én nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek ezt a virágküldő vállalkozást, melynek az ár és a minőség is lényeges és persze az emberközponti kiszolgálás, ami már a napjainkban kuriózumnak számít.