Gyártók

Minthogy az autógyártás, a bicikligyártás is igen nagy múltra tekint vissza. Gondoljunk csak bele, milyen hosszú ideje használnak az emberek kerékpárokat. Az első darabok merőben mások voltak, mint mostani utódjaik. Jellemző volt rájuk, hogy az első kerekük sokkal nagyobb volt, mint a hátsó, így az utas igazából az első kereken ült. Mai szemmel elég viccesnek tűnhet egy ilyen kétkerekű. Ahogy a technika fejlődött, és az igények is egyre csak nagyobbak lettek, a kerékpárok is hatalmas változáson mentek keresztül. A gyártók felmérték az igényeket, és mivel látták, hogy ezen egyszerű szerkezetekre igen nagy a kereslet, hatalmas gyárakat építettek, hogy ki tudják szolgálni a magasabb igényeket is. A kerékpárok szépen lassan kezdték elnyerni mai formáikat, kialakultak a különféle használati körre gyártott biciklik. Vannak a teljesen normál, utcai használtara készített biciklik, melyek az átlagember igényeit szolgálja ki. Ezen felül vannak a sokkal komolyabb, versenybiciklik is, melyek ára lassan egy autó árával vetekszenek. De a versenyzőknek nincs mit tenni, muszáj beruházniuk, ha lépést akarnak tartani a versenytársakkal. Ezek a versenybiciklik teljesen különböznek hétköznapi táraiktól, teljesen más kialakítással és alapanyagokkal rendelkeznek. A gyártók számára nagyon fontos a jó minőség megtartása, hiszen így tudják tehetős ügyfeleiket is megtartani. Évről évre új modelleket dobnak a piacra, bízva a profitban. Sajnos hazánkban eléggé visszaesett a vásárló erő az elmúlt pár évben, a gyártók mégis bizakodnak, és évről évre egyre jobb modellekkel rukkolnak elő, hogy lenyűgözzék a vásárlóközönséget. Rengeteg vásárló márka hű, így igen nehéz dolguk van a tervezőmérnököknek, ha folyamatosan szeretnék újítani az előző modelleket.