Csodás lett a lakásom, ez a csapat ért a lakásfelújításhoz!

Mostanában vásároltam egy tatarozandó lakást, amit a saját terveim alapján szerettem volna átalakítani, csakhogy keresnem kellett egy szakemberekből álló kollektívát, akik az általam megálmodott lakást megvalósítják. A renoválás gigantikus teher, lelkileg és anyagilag is ennek következtében tudtam, hogy nem egy nagy vállalatot fogok felkérni hanem, keresek szakembereket, mert így a zsozsóm nem megy át több kézen és így nem kell fizetnem annak, aki az irodában ül. Rá is leltem [erre a weboldalra] ami lakásfelújítással foglalkozik, de a szakembereknek nincs felettesük, ennek következtében kedvező árat ígértek, ezért rögtön fel is hívtam a megadott telefonszámot, mert sürgetett az idő, költözni szerettem volna. A telefonhívásom után rövid időn belül felvették velem a kapcsolatot, ezt követően egy költségmentes helyszíni felmérés során felvonult a burkoló, a villanyszerelő a szobafestő mázoló és a vízszerelő is, hogy a saját tennivalójára ajánlatot tudjon készíteni. Pár nappal később a festő felhívott a kikalkulált árajánlattal, ami nagyon tetszetős volt, így egy szempillantás alatt igent is mondtam és nekiláthattak a lakásfelújításnak, amit a terveim alapján kellett kivitelezniük! A munkafolyamatokat profin ütemezve készítették el, a hideg-meleg burkolás, tapétázás is gyönyörűen sikerült, illetve a villanyszerelés és a festés, mázolás is elkészült határidőre, mert az összes szaki nagyon ügyesen és gyorsan végezte a dolgát! Szörnyen elégedett vagyok ezzel a szakemberekből álló gárdával, hisz mindent megvalósítottak, amit akartam és mind ezt nagyon olcsó áron tették, nekik semmi nem volt lehetetlen, ha falat kellett bontaniuk az sem tántorította el őket. Remélem, hogy nagyon sokan olvassák majd ezeket a dicsérő történetet, mert én minden egyes barátomnak és ismerősömnek csak ezt a csapatot fogom ajánlani, mert a lakásom makulátlan lett, így ha lakásfelújítás előtt áll, érdemes tőlük is árajánlatot kérni, mert nem kerül pénzbe, viszont könnyebb lesz utána dönteni!