A problémás időszak alatt bőrünkre fordítsunk nagyobb figyelmet

Idősebb korban már inkább a hidratálásra kell odafigyelnünk, ugyanis ekkora már bőrünk kevésbé problémás. A pattanás megjelenése általában tíz éves kor körül kezdődik, azonban vannak olyan esetek, amikor már fiatalabb korban is találkozhatunk egy-egy ilyen problémával. Fontos, hogy mindig kezeljük a sérült bőrfelületet, többek között fertőtlenítsük le, hiszen így megakadályozhatjuk a nagyobb gyulladás kialakulását, valamint elterjedését is. Amennyiben lehetőségünk van rá, kenjük be korrektorral, amely kifejezetten arra való, hogy fertőtlenítse, jobb esetben el is takarja a problémás részeket. A pattanásos bőrre való kozmetikumok minden esetben a zsírosabb bőrre lettek kitalálva, így ha esetleg kombinált bőrtípussal rendelkezünk, ne feledkezzünk meg a rendszeres hidratálásról sem. Amennyiben a tisztítás rendszeressé válik, valamint a hidratálás is, rövid időn belül a pattanással kapcsolatos problémák is megszűnhetnek. Sok esetben ez több év is lehet, azonban ha túl vagyunk rajta, bőrünk ugyanolyan szép lesz, mint a problémás korszak előtt.