A lelki béke hozzá járul az egészséghez

Általában az egészségügyi problémák törést okozhatnak az életünkben. A felépüléshez minden esetben szükséges a gyógytorna, valamint az is, hogy a lélek gyógyítására is megfelelő mennyiségű figyelmet fordítsunk. A felépülés igen lassú és nehézkes is lehet, mindig türelemmel kell végig csinálni az egyes részeket, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy olyanok legyünk, mint régen. A gyógytornát általában szakember tartja számunkra, aki teljes mértékben tisztában van azzal, hogy milyen gyakorlatokat kell végeznünk annak érdekében, hogy minél hamarabb felépüljünk. Ezen felül természetesen egyéb kezeléseken is részt kell venni, sokszor akár több hónapon keresztül. A mozgásszervi problémák ugyanis csakis akkor orvosolhatóak teljes egészében, ha minden egyes egyéb problémára is megtaláljuk a megoldást. Tehát ez röviden és tömören azt jelenti, hogy a testi-lelki egyensúly eredményezi azt, hogy egy traumát követően milyen gyorsan épülünk fel, vagy hogy éppen milyen mértékben tudunk haladni a rehabilitáció során.