Egy házi torta mindig remek ajándék

A szülinap központi eleme mindig a torta, amelyet ma már könnyedén elkészíthetünk az otthonunkban is. Hiszen rengeteg segédeszközt, vagy éppen kész figurát vásárolhatunk, ennek köszönhetően pedig a kezdő cukrászok is minőségi tortákat készíthetnek. Fontos azonban, hogy ne csak a torta külsejére figyeljünk oda, hanem a belsejére is. Fontos az íz, valamint a tészta állaga is. Semmiképp se süssük túl, valamint ha túl sok krémet teszünk bele, akkor az is előfordulhat, hogy túlságosan édes lesz. Amikor pedig már a tortadíszítés az, amely következik, mindenképp tervezzünk előre. Ha profi munkát szeretnénk kiadni a kezünkből, mindenképp használjunk marcipánt, vagy éppen fondant réteget, hiszen így nem csak egy biztos alapot kaphatunk, de könnyedén díszíthetjük további mutatós darabokkal a tortát. Ha pedig szöveget is szeretnénk ráírni, az sem probléma, viszont előtte érdemes gyakorolni a díszítő tollal, pontosan azért, hogy a végeredmény tökéletes legyen. Így pedig az ünnepeltnek biztosan emlékezetes lesz a szülinapja.