A szilikonos sütő tepsi megkönnyíti a háziasszonyok dolgát

A konyhában egyre nagyobb mértékben találhatjuk meg a szilikon edényeket és sütőformákat. Egyre elterjedtebb a szilikon sütőtepsi is, amely lehetővé teszi a háziasszonyok számára, hogy bármiféle előkészítés nélkül a kikevert sütemény tésztát a formába tegyék. A szilikonos formák igen változatos mintákkal és méretekben kaphatóak, így akár több fajta süteményt is süthetünk egyszerre. Ezt a fajta speciális formát ugyanúgy lehet tisztán tartani, mint hagyományos társát, talán még könnyebb dolgunk is van, hiszen egy gumiszerű anyagról van szó, amelyet akár még ki is fordíthatunk tisztításkor. Azonban pontosan ebből a tulajdonságából adódik az is, hogy egyáltalán nem merev, így a sütőbe igen nehéz bele tenni, ha egy folyékonyabb állagú tészta van benne. Ilyenkor javasolt egy alacsonyabb falú sütő tepsibe bele tenni magát a szilikon formát a tésztával együtt, így könnyedén tudjuk bele tenni a sütőbe, amikor pedig készen van, egyszerűen ki is tudjuk venni. A sütés így könnyebbé és gyorsabbá válhat a kezdő háziasszonyok számára is.