A nagyobb kertek karbantartásához is érdemes arboristát hívni

Hogyan kezeljük kertünket, amennyiben nagyobb fák is találhatóak benne? Az arborista nagy segítségünkre lehet, ha a kertünk túlkerekedik rajtunk, ugyanis a nagyobb fákat és bokrokat igen nehéz teljesen egyedül karban tartani. Arról már nem is beszélve, hogy minden fajtát másképpen kell kezelni, így egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan tartjuk őket karban. A nagyobb fákat sok esetben alpintechnikával kell karban tartani, így a szakember segítsége elengedhetetlen. Fontos, hogy mindig vázoljuk fel a helyzetet, valamint ha szükséges, akkor egy rendszeres karbantartásban állapodjunk meg vele. A nagyobb sövények esetében is szükség lehet egy jól képzett arboristára, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy melyik fajtát hogyan vágjuk meg. A nagyobb területeket szakember segítségével lehet olyan formára kialakítani, hogy hosszú ideig ne kelljen hozzájuk nyúlni. Ez persze függ a növények milyenségétől, valamint az adott évszaktól is. A nagyobb lombkoronával megáldott fákat bizonyos időközönként legallyazni, ugyanis ezzel elősegíthetjük a fa gyorsabb fejlődését.